Már a boltokban van a mesekönyvem! Vegyétek, vigyétek, élvezzétek!
Borító terv: Bálint Bori (11 éves)
Voltam a TV-ben!
Én még az életemben nem voltam benne a televízióban! Általában otthon szoktam nézni anyáékkal, bár, hogy őszinte legyek elég hamar megunom. Olyankor átmegyek a másik szobába és befekszem a függöny alá és alszom egy jót. Csak akkor jövök ki újra, ha mondjuk ugatást hallok a tévéből. De ez elég ritkán fordul elő. És persze soha nem értettem, hogy azok a kutyák hogy kerülnek bele a tévébe. Már megnéztem a tv háta mögött is, hátha oda bújtak. De nem. És látom meg hallom őket, de szaguk egyáltalában nincs. Nagyon furcsa dolog ez.
Fotó: ATV.hu
De ma ÉN voltam a tévében. Anyával bementünk egy nagy épületbe, az volt ráírva, hogy ATV. Ezt anya mondta meg nekem. Ebben az ATV-ben bementünk egy nagyon furcsa szobába, amelyikben mindenféle masinák voltak. Anya szerint kamerának hívják őket. Anya beszélgetett egy Rónai Egon nevű bácsival. RÓLAM beszéltek! Meg a MESEKÖNYVEMRŐL! De én nem nagyon tudtam figyelni rájuk, mert az egyik olyan izé, kamera, vagy mi, az folyton izgett-mozgott az orrom előtt. Nekem meg muszáj volt azt bámulni, ahogy jobbra-balra mászkált.
Eredeti fotó: ATV
Ha ide kattintotok, meg is nézhetitek!
Anya volt a rádióban!
El sem hiszitek, ma mi történt! Békésen szunyókáltam délután a gyönyörű ágyikómban, amikor egyszer csak, hoppá, meghallottam anya hangját. Ez nem is lett volna olyan furcsa akkor, ha anya itthon lett volna. De nem! Nem is volt itthon! Akkor meg hogy van ez? Én ilyent még életemben nem láttam! Illetve hallottam! Hogyan hallhatom a hangját, ha egyszer nincs itt? Ráadásul rólam beszélt, meg az én mesekönyvemről. Egy nagyon kedves hangú néni kérdezgette, anya meg válaszolgatott. De ilyent!
Ez a mesekönyv!
Annyira figyeltem, hogy még a szunyókálást is abbahagytam. Vártam, hogy most mi lesz. És akkor anya egyszer csak hazajött. Úgy, mintha eddig nem is otthon beszélt volna. Gyorsan odaszaladtam hozzá és felöltöttem a legkérdőbb pofámat. Anya akkor elmagyarázta, hogy a Klubrádióban volt, ahol egy Nagy generáció című műsorban kérdezgették rólam, meg a mesekönyvről, meg a kutyákról úgy általában. És azt a kedves hangú nénit úgy hívják, hogy Mélykuti Ilona. És van neki egy honlapja is, azt meg úgy hívják, hogy www.nagygeneracio.hu. És ez a beszélgetés majd azon a honlapon is rajta lesz, hogy aki akarja, az ott is meghallgathassa.
De addig is ti meghallgathatjátok, ha ide kattintotok!
Most már értek mindent!
Elkészült!
Én nem is gondoltam volna, hogy ennyi ember dolgozik az ÉN mesekönyvemen! Igaz, még soha nem írtam mesekönyvet. Képzeljétek el, hogy az nem is elég, hogy megírtam az életemet – na jó, anya segített egy kicsit – abból még nem lesz mesekönyv. Mert a mesekönyvbe kellenek képek, meg rajzok, hogy a kisgyerekek szívesen lapozgassák. És nem elég, hogy ketten is készítettek rólam fotókat – persze szebbnél szebbeket, hiszen én magam is gyönyörű vagyok – hanem még kell hozzá egy külön néni, aki beleteszi a könyvbe a képeket. Meg még rajzol is hozzá. Anya azt mondja, őt hívják grafikusnak. Hát, nekem van egy szuper grafikusom, bármit is jelentsen ez.
Éppen játszom
Láttam!
Láttam már milyen lesz a mesekönyv! Még nincs teljesen készen, de már most látszik, hogy nagyon, de nagyon gyönyörű lesz! No persze elsősorban azért, mert én magam sem vagyok csúnya. Igaz, ma egy teljes óra hosszat kellett feküdnöm és vigyorognom ki a fejemből, mert még több képet akartak rólam csinálni. Persze, azt is a mesekönyvhöz. Ezért aztán nem bántam. Meg kaptam jó sok falatkát is, hogy szépen feküdjek.
Finom a kötél-labdám
A Szilárd
Szilárd a Marci gazdája. Marci meg egy vizsla. Ők is szerepelnek a mesekönyvemben. Majd megismeritek őket.
És Szilárd nekünk ajándékozott egy gyöööönyörű fotót, amit ő készített rólam. Öt az egyben…. (na ezt persze még nem értitek, de majd megtudjátok, mi az 🙂
Miért lett blogom?
Ez a könyvírás a fészbukon kezdődött. (Jó, tudom, hogy Facebook-nak kell írni, de annak semmi értelme.)
És nagyon sokan kedvelték, amiket írtam, és kértek újabb, meg újabb történeteket. De nem ám csak a nagyobb gyerekek, hanem még a felnőttek is! A kutya-haverokról nem is beszélve. De az a néni, aki szerkeszti a mesekönyvemet, azt mondta, hogy sok szülő nem szereti, ha az embergyereke fészbukozik. Mert az a gyerekre veszélyes lehet. Anya azt mondta, hogy van ebben valami. És akkor azért, hogy a kis embergyerekek ne használják a fészbukot, inkább csináltunk egy blogot. Mert az csöppet sem veszélyes. És ha majd elolvassátok a mesekönyvemet, akkor látni fogjátok, hogy én milyen szép vagyok. Mert lesznek benne képek is. És azt is megtudhatjátok, hogy tényleg milyen okos vagyok.
Meg ide is teszek fel képeket. Hogy jól megismerjetek majd az utcán is. Hogy tudjátok, hogy én vagyok az a híres DRAZSÉ!
Itt 1 éves voltam. Látjátok, mit kaptam?
Legutóbbi hozzászólások